A találkozó témája a “joinery”, azaz kapcsolatok voltak. ( a Google fordítójának jóvoltából először asztalosmunkának hittem (!?).) Olyan tárgyat kellett tehát kovácsolnom a bemutatón, ami többféle kovács kötésmóddal készül.
10 éve kísérleteztem a viking ékszerek egy fajtájával, amit több ezüst drót összefonásával készítettek. Most itt volt az alkalom, hogy felhasználjam a kísérleteket egy új tárgyhoz. Cliftonban, hétvégéken használhattam a műhelyt, így néhány tanulmánnyal, és két mintadarabbal készültem a 2 x 3 órás demonstrációra.
Az elkeszítendő kopogtató rajza
A repülőn magammal vittem a legfontosabb szerszámaimat, ami nélkül bajban lettem volna, mint kiderült: más kultúra, más szerszámok. Steve volt a “segédem”, ez is életmentő volt, mert az amerikaiak elvárják, hogy magyarázzanak nekik. Én pedig – főleg munka közben – teljesen alkalmatlan vagyok a showman szerepére. Steve átvállalta, fején headset-tel kommentálta végig a 6 órát. Nagyon izgultam. A kopogtató karikáján 7 kovácshegesztéssel kell összefogni a pálcák végét, és minden részletet nagy figyelemmel kellett kikovácsolni.
Végül sikerült jó minőségben, idő előtt, elsőre felépíteni a tárgyat, bár az első napi demonstráció végén úgy begörcsölt a bal kezem, hogy egyenként kellett lefeszegetnem az ujjaim a fogó száráról. Nagy volt a levegő páratartalma, és az izzadsággal sok sót veszítettem, hiába ittam vizet folyamatosan. Az amerikaiak kedves emberek, lelkesen figyeltek, és mindenben segítettek.
A találkozó után átutaztunk Spokane-ba, ahol Steve lakik. Újabb kovácstalálkozó, újabb demonstráció várt rám, és a McGrew család vendéglátása. Nem látszik, de Steve 70 éves volt a találkozó idején.
A kész kopogtató
A kapcsolattartóm Peggy Gudgell volt, vele egyeztettem hónapokon át az utazást (amit teljes egészében a NWBA fizetett). Nagyon szimpatikus és segítőkész volt, nagyokat lehetett beszélgetni vele az odaúton.
A fotókat Amy Mook készítette, a NWBA újságjának szerkesztője. Két cikket is írt rólam a Hot Iron News -ba, egy előzetest a szakmai múltamról, és egyet magáról a demonstrációról.
]]>
A kovácsműhely, kb 10 évvel ezelőtt. Nem sokat változott azóta sem.
A műszaki rajztábla mai napig állandó felszerelése a műhelynek. Az átlag kovácsnál többet rajzolok, rajzban gondolkodom. Az alapos rajztudás 100 évvel ezelőtt része volt a díszítő kovácsok képzésének. Ahogy a művészettörténet oktatás is. Néhány rajzom a honlapon is látható.
Félkész teraszkorlát szakaszok egymás mögé állított rúdjai. A rúd kiinduló anyaga 50×10 mm laposvas, teljes hosszában átnyújtva és megcsavarva jobbra-balra. A munkához készítettünk egy csavarógépet. Először venni szerettem volna, de az ára hallatán (600.000 Ft fölött volt jóval), inkább elkészítettük. A szerkezet lelke, egy VW váltómű 5000 Ft volt. Az utolsó képen látható, az asztalra szerelve.
forrás: Mutermek.com
]]>
A kovács mesterség a világon mindenütt eltűnőben van.
A kovács mesterség a világon mindenütt eltűnőben van. A tudás megmentése érdekében 1991-ben megalapították a Magyarországi Kovácsmíves Céhet és kapcsolatba léptek más nemzetek hasonló szervezeteivel. Az első lépés a First Baltic Forging Week-en való részvétel volt. 150 mestert fogadott Finnország. 2000-ben a finn címlistát is felhasználva Budapesten szerveztek egy nemzetközi találkozót a Mesterségek Ünnepe alkalmából a Budai várban. Hatvan mester mutatta be a tudását. A találkozóhoz legyártatott 3 műhelyszínt a Céh a mai napig használná, ha lenne lehetőség.
Már hivatalosan sem létezik a szakma, a KSH szerint a díszítőkovács, művészi kovács röviden díszműkovácsból díszműárus és divatékszer készítő lett.
Érettségi után nem volt semmihez kedvem. Két évig kallódtam. Aztán láttam a tv-ben egy riportot Kovács József kovács iparművésszel, és másnap már mestert kerestem akinél tanulhatok kovácsolni. Seregi György műhelyébe kerültem, hat évig voltam a tanítványa.
forrás: Mutermek.com
]]>
Az első két munkanapon szerszámokat (vágót, kalapácsokat, domborító szerszámokat) készítettem, amivel később dolgozni tudtam. A hat hónap alatt ez a szerszámkészlet tovább gyarapodott.
Pad készítés a Múmin gyerekpark részére
Az első képen Shin ichi –vel, a Page One legrégibb emberével acéllemezeket vágunk alakra állat és emberfigurákat formázó padok kovácsolásához. Az egyik összeállított pad látható a második képen.
Képek: Bébi stregosaurust formázó pad készítési fázisai, Shin ichi-vel 4 nap alatt készítettük Az 2. képen a hüllőbőrt utánzó mintázat az 5,5 mm vastag vaslemezbe kovácsolva.
A padok a Mumin gyerekpark részére készültek.
Asztal
A háromlábú kis asztal szerkezete hegesztés nélkül, csak kovácsolva és szegecselve készült.
Új tárgyak
Nishida san teljesen szabad kezet adott új tárgyak kovácsolására, csak a funkciót adva meg. Jó lehetőség volt a kísérletezésre. A képeken a legjobban sikerült tárgyak láthatók- néha valódi funkció nélkül, csak hogy egy-egy technikát kipróbáljak. A 41-44 képeken díszdobozok láthatók. A tradicionálisan japán formavilág volt a minta, a dobozokat a japán lakktechnika csodálatos világa ihlette.
A pillangót formázó dobozfül ötlete egy lepkének köszönhető, ami a csupasz combomra szállt, és negyed órán át ott is pihent. Gondolom, a sós izzadtságot nyalogatta lelkesen. A pillangó pont így nézett ki, rozsdaszínű szárnyak, két-két pávaszemmel. A pávaszemeket vörösréz-sárgaréz cink berakással utánoztam, a kovácsolt lepkét néhány napig ecetben, vízben rozsdásítottam. Lábai drótszálak. Utolsó lépés volt a test anyagából kialakított csapot a lemezen lévő lyukba szegecselni.
Könyvtámaszok, levélnehezékek, bortartó, bigyók, kísérletek
Az utolsó képen a viking nyakperecek technikájával font „valami”. Kiindulási anyag 2,5 m hosszú,10 mm átmérőjű köracél. Mitsuo egy kiállításon „találd ki mire való, és mennyibe kerül” felirattal végül eladta.
Mitsuo egy kiállításon „találd ki mire való, és mennyibe kerül” felirattal végül eladta.
Demonstráció
Demonstráció az évente megrendezett Page One partyra meghívott közönségnek.
Önképzőkör a műhelyben
Péntek délutánonkénti önképzőkör a műhelyben, ahol szabadalakítási technikát tanítottam. Hálás voltam a lelkesedésükért, szorgalmasak és kitartóak voltak valamennyien. A végére megtanultak többek között kovács fogókat készíteni, nem is rosszul.
Kardkészítő kiállítás Tokioban
Kardkészítő kiállítás Tokioban. Fehér ingben a Mester, mellette tanítványa. Mögötte Nishida Mitsuo és én.
2. kép: kilátás a szállásomról Minano machiban (a machi a falu és a város közötti település). Az esős évszak közepén járunk, a borús idő ellenére 35 c fok a kőmérséklet, 90% a páratartalom.
3. kép: Mitsuo san és Shin chan egy kiállítás utáni vacsorán. Mitsuonak köszönhetem a Japán látogatást, Shin ichitől és Midori chantól, a feleségétől pedig sok figyelmet, törődést kaptam egész idő alatt.
]]>Magas volt a páratartalom és nagy a hőség. Egyszer csak rárepült a lábamra egy nagy pápaszemes pillangó. Hagytam. Húsz percig, összezárt szárnyakkal pihent, mozdulatlanul néztük egymást, aztán elszállt. Nishida Mitsuo hívott Japánba.
98. óta ismerem, Finnországban találkoztunk egy nemzetközi kovács-találkozón. Nishida könyvből tanulta a mesterséget. Japánban kevés a vas, nincs hagyománya a díszműkovácsolásnak. Lángvágóval próbálkozott. Tíz év után épített kovácskohót, miután Európában látta hogy használják. Többször szólt, végül hat hónapra beálltam hozzá tanítani és dolgozni. Szerszámokat készítettem neki, hét tanítványom lett, köztük egy volt építész, szobrász, meg egy korábban stewardess hölgy. Fizetést és ellátást kaptam. Élveztem, hogy kedvemre kísérletezhetek. Ekkor érkezett a pillangó. A tökéletes mását akartam. A kész darabot ecetben marattam, vízben, esőben rozsdásítottam, amíg a szárnyak rozsdabarnák lettek. Sárgaréz cső, vörösréz rúd, cin drót összedolgozásával az 5mm-es korongot a szárnyakba fúrt lyukakba beleszegecseltem. Ezek lettek a „szemei”, drótkefe acéldrótból a lábai.
A japán lakk dobozok gyönyörűek. Hasonló különlegeseket akartam én is. A kígyós dobozka vas felületébe először egy expandált acélhálót kalapáltam, ami a kígyóbőr mintáját adta, majd összetekertem. Tekerve, majd felcsavarva, 3 méter hosszú köracélból készítettem egy napraforgó fejet is.
forrás: Mutermek.com
]]>
Más élmény volt New Jersey. Húsz éve, a Szabadság szobor restaurálására érkező francia kovácsok óriási média figyelmet kaptak. Nem csoda, hogy a felső körök érdeklődése felélénkült a francia fémművesség iránt. Megalapították a Les Métalliers Champenois amerikai leányvállalatot (L.M.C.corp.), kizárólag a milliomos réteg építészeti igényeinek kiszolgálására. Egy magyar srác dolgozott a cégben, ő szólt, hogy keresnek kovácsot. Két hónapig „kóstolgattak”, mint idegent, míg az első önálló munkát készítettem: tizenegy méter hosszú, százötvenezer dolláros (30M Ft) lépcsőkorlátot.
A magyar és német kovácstechnika a franciától eltérő tradíciókra épül. Nálunk több a kovácsolás, a francia inkább műlakatos eljárás, rejtett csatlakozásokkal, csavarozással és szegecseléssel illesztik a darabokat. A lemezdomborítás (au poussage) náluk külön mesterség, lenyűgöző a technikája. Üllőt alig használnak. Másfél évig dolgoztam és tanultam náluk. Bevallom, nem sikerült mindent ellesnem.
Végigjártam Manhattan összes butikját, hogy eladjak. Senkinek nem kellett. Gondoltam, majd Budapesten fogják megvenni az amerikai turisták. Így is lett.
A cégnél hozzájutottam titániumhoz, és szabadidőmben karkötőket kovácsoltam belőlük. Pille könnyűek. Végigjártam Manhattan összes butikját, hogy eladjak. Senkinek nem kellett. Gondoltam, majd Budapesten fogják megvenni az amerikai turisták. Így is lett.
]]>