A találkozó témája a “joinery”, azaz kapcsolatok voltak. ( a Google fordítójának jóvoltából először asztalosmunkának hittem (!?).) Olyan tárgyat kellett tehát kovácsolnom a bemutatón, ami többféle kovács kötésmóddal készül.
10 éve kísérleteztem a viking ékszerek egy fajtájával, amit több ezüst drót összefonásával készítettek. Most itt volt az alkalom, hogy felhasználjam a kísérleteket egy új tárgyhoz. Cliftonban, hétvégéken használhattam a műhelyt, így néhány tanulmánnyal, és két mintadarabbal készültem a 2 x 3 órás demonstrációra.
Az elkeszítendő kopogtató rajza
A repülőn magammal vittem a legfontosabb szerszámaimat, ami nélkül bajban lettem volna, mint kiderült: más kultúra, más szerszámok. Steve volt a “segédem”, ez is életmentő volt, mert az amerikaiak elvárják, hogy magyarázzanak nekik. Én pedig – főleg munka közben – teljesen alkalmatlan vagyok a showman szerepére. Steve átvállalta, fején headset-tel kommentálta végig a 6 órát. Nagyon izgultam. A kopogtató karikáján 7 kovácshegesztéssel kell összefogni a pálcák végét, és minden részletet nagy figyelemmel kellett kikovácsolni.
Végül sikerült jó minőségben, idő előtt, elsőre felépíteni a tárgyat, bár az első napi demonstráció végén úgy begörcsölt a bal kezem, hogy egyenként kellett lefeszegetnem az ujjaim a fogó száráról. Nagy volt a levegő páratartalma, és az izzadsággal sok sót veszítettem, hiába ittam vizet folyamatosan. Az amerikaiak kedves emberek, lelkesen figyeltek, és mindenben segítettek.
A találkozó után átutaztunk Spokane-ba, ahol Steve lakik. Újabb kovácstalálkozó, újabb demonstráció várt rám, és a McGrew család vendéglátása. Nem látszik, de Steve 70 éves volt a találkozó idején.
A kész kopogtató
A kapcsolattartóm Peggy Gudgell volt, vele egyeztettem hónapokon át az utazást (amit teljes egészében a NWBA fizetett). Nagyon szimpatikus és segítőkész volt, nagyokat lehetett beszélgetni vele az odaúton.
A fotókat Amy Mook készítette, a NWBA újságjának szerkesztője. Két cikket is írt rólam a Hot Iron News -ba, egy előzetest a szakmai múltamról, és egyet magáról a demonstrációról.
]]>
Az USA-ban az LMC munkatársaként dolgoztam. Első önálló feladatom ennek a lépcsőkorlátnak a kialakítása volt. Ezen tanultam, mi a különbség a német és a francia technika között. A franciák individualisták, minden projectet egy személy visz végig, ő a felelős egyedül a minőségért. Persze terveket, információkat adnak hozzá, a projectmanager-el állandó a kapcsolat.
A munka felétől Vincent Thomas segített (2. kép). Tulajdonképpen ő tanított be a fogásokra, módszerekre amiket a műhelyfőnöktől hiába vártam.
A francia stílusról, technikáról és gondolkodásmódról cikket írtam a német Hephaistos magazinnak ”Francia kapcsolat”címen, Vincent fotóinak felhasználásával. Az 5. képen a saját munkaterületem látható, 18 hónapon keresztül itt dolgoztam.
]]>
Más élmény volt New Jersey. Húsz éve, a Szabadság szobor restaurálására érkező francia kovácsok óriási média figyelmet kaptak. Nem csoda, hogy a felső körök érdeklődése felélénkült a francia fémművesség iránt. Megalapították a Les Métalliers Champenois amerikai leányvállalatot (L.M.C.corp.), kizárólag a milliomos réteg építészeti igényeinek kiszolgálására. Egy magyar srác dolgozott a cégben, ő szólt, hogy keresnek kovácsot. Két hónapig „kóstolgattak”, mint idegent, míg az első önálló munkát készítettem: tizenegy méter hosszú, százötvenezer dolláros (30M Ft) lépcsőkorlátot.
A magyar és német kovácstechnika a franciától eltérő tradíciókra épül. Nálunk több a kovácsolás, a francia inkább műlakatos eljárás, rejtett csatlakozásokkal, csavarozással és szegecseléssel illesztik a darabokat. A lemezdomborítás (au poussage) náluk külön mesterség, lenyűgöző a technikája. Üllőt alig használnak. Másfél évig dolgoztam és tanultam náluk. Bevallom, nem sikerült mindent ellesnem.
Végigjártam Manhattan összes butikját, hogy eladjak. Senkinek nem kellett. Gondoltam, majd Budapesten fogják megvenni az amerikai turisták. Így is lett.
A cégnél hozzájutottam titániumhoz, és szabadidőmben karkötőket kovácsoltam belőlük. Pille könnyűek. Végigjártam Manhattan összes butikját, hogy eladjak. Senkinek nem kellett. Gondoltam, majd Budapesten fogják megvenni az amerikai turisták. Így is lett.
]]>