A repülőn magammal vittem a legfontosabb szerszámaimat, ami nélkül bajban lettem volna, mint kiderült: más kultúra, más szerszámok. Steve volt a “segédem”, ez is életmentő volt, mert az amerikaiak elvárják, hogy magyarázzanak nekik. Én pedig – főleg munka közben – teljesen alkalmatlan vagyok a showman szerepére. Steve átvállalta, fején headset-tel kommentálta végig a 6 órát. Nagyon izgultam. A kopogtató karikáján 7 kovácshegesztéssel kell összefogni a pálcák végét, és minden részletet nagy figyelemmel kellett kikovácsolni.
Végül sikerült jó minőségben, idő előtt, elsőre felépíteni a tárgyat, bár az első napi demonstráció végén úgy begörcsölt a bal kezem, hogy egyenként kellett lefeszegetnem az ujjaim a fogó száráról. Nagy volt a levegő páratartalma, és az izzadsággal sok sót veszítettem, hiába ittam vizet folyamatosan. Az amerikaiak kedves emberek, lelkesen figyeltek, és mindenben segítettek.
A találkozó után átutaztunk Spokane-ba, ahol Steve lakik. Újabb kovácstalálkozó, újabb demonstráció várt rám, és a McGrew család vendéglátása. Nem látszik, de Steve 70 éves volt a találkozó idején.
A kapcsolattartóm Peggy Gudgell volt, vele egyeztettem hónapokon át az utazást (amit teljes egészében a NWBA fizetett). Nagyon szimpatikus és segítőkész volt, nagyokat lehetett beszélgetni vele az odaúton.
A fotókat Amy Mook készítette, a NWBA újságjának szerkesztője. Két cikket is írt rólam a Hot Iron News -ba, egy előzetest a szakmai múltamról, és egyet magáról a demonstrációról.
]]>