Íjkészítés a hobbim. A legnagyobb vágyam volt egyszer egy koreai típusú reflex íj. Kellett hozzá bambusz, eperfa a merev szarvakhoz, szaru, szarvasín, borítása nyírfakéreg. Felajzva száztíz centi a húr hossza, pihenő állapotban befér a bőröndömbe. Ezzel nem volt bajom. A vasdobozkáim miatt pakoltak ki a repülőtereken minden átszállásnál.
forrás: Mutermek.com
A műszaki rajztábla mai napig állandó felszerelése a műhelynek. Az átlag kovácsnál többet rajzolok, rajzban gondolkodom. Az alapos rajztudás 100 évvel ezelőtt része volt a díszítő kovácsok képzésének. Ahogy a művészettörténet oktatás is. Néhány rajzom itt látható.
Japánba meghívás útján jutottam el, hat hónapot töltöttem ott el. Több projectben részt vettem, oktattam, és sok lehetőségem volt a kísérletezésre, új technikák kipróbálására.
Az első két munkanapon szerszámokat (vágót, kalapácsokat, domborító szerszámokat) készítettem, amivel később dolgozni tudtam. A hat hónap alatt ez a szerszámkészlet tovább gyarapodott.
Az első képen Shin ichi –vel, a Page One legrégibb emberével acéllemezeket vágunk alakra állat és emberfigurákat formázó padok kovácsolásához. Az egyik összeállított pad látható a második képen.
Képek: Bébi stregosaurust formázó pad készítési fázisai, Shin ichi-vel 4 nap alatt készítettük Az 2. képen a hüllőbőrt utánzó mintázat az 5,5 mm vastag vaslemezbe kovácsolva.
A padok a Mumin gyerekpark részére készültek.
A háromlábú kis asztal szerkezete hegesztés nélkül, csak kovácsolva és szegecselve készült.
Nishida san teljesen szabad kezet adott új tárgyak kovácsolására, csak a funkciót adva meg. Jó lehetőség volt a kísérletezésre. A képeken a legjobban sikerült tárgyak láthatók- néha valódi funkció nélkül, csak hogy egy-egy technikát kipróbáljak. A 41-44 képeken díszdobozok láthatók. A tradicionálisan japán formavilág volt a minta, a dobozokat a japán lakktechnika csodálatos világa ihlette.
A pillangót formázó dobozfül ötlete egy lepkének köszönhető, ami a csupasz combomra szállt, és negyed órán át ott is pihent. Gondolom, a sós izzadtságot nyalogatta lelkesen. A pillangó pont így nézett ki, rozsdaszínű szárnyak, két-két pávaszemmel. A pávaszemeket vörösréz-sárgaréz cink berakással utánoztam, a kovácsolt lepkét néhány napig ecetben, vízben rozsdásítottam. Lábai drótszálak. Utolsó lépés volt a test anyagából kialakított csapot a lemezen lévő lyukba szegecselni.
Az utolsó képen a viking nyakperecek technikájával font „valami”. Kiindulási anyag 2,5 m hosszú,10 mm átmérőjű köracél. Mitsuo egy kiállításon „találd ki mire való, és mennyibe kerül” felirattal végül eladta.
Mitsuo egy kiállításon „találd ki mire való, és mennyibe kerül” felirattal végül eladta.
Demonstráció az évente megrendezett Page One partyra meghívott közönségnek.
Péntek délutánonkénti önképzőkör a műhelyben, ahol szabadalakítási technikát tanítottam. Hálás voltam a lelkesedésükért, szorgalmasak és kitartóak voltak valamennyien. A végére megtanultak többek között kovács fogókat készíteni, nem is rosszul.
Kardkészítő kiállítás Tokioban. Fehér ingben a Mester, mellette tanítványa. Mögötte Nishida Mitsuo és én.
2. kép: kilátás a szállásomról Minano machiban (a machi a falu és a város közötti település). Az esős évszak közepén járunk, a borús idő ellenére 35 c fok a kőmérséklet, 90% a páratartalom.
3. kép: Mitsuo san és Shin chan egy kiállítás utáni vacsorán. Mitsuonak köszönhetem a Japán látogatást, Shin ichitől és Midori chantól, a feleségétől pedig sok figyelmet, törődést kaptam egész idő alatt.
Magas volt a páratartalom és nagy a hőség. Egyszer csak rárepült a lábamra egy nagy pápaszemes pillangó. Hagytam. Húsz percig, összezárt szárnyakkal pihent, mozdulatlanul néztük egymást, aztán elszállt. Nishida Mitsuo hívott Japánba.
98. óta ismerem, Finnországban találkoztunk egy nemzetközi kovács-találkozón. Nishida könyvből tanulta a mesterséget. Japánban kevés a vas, nincs hagyománya a díszműkovácsolásnak. Lángvágóval próbálkozott. Tíz év után épített kovácskohót, miután Európában látta hogy használják. Többször szólt, végül hat hónapra beálltam hozzá tanítani és dolgozni. Szerszámokat készítettem neki, hét tanítványom lett, köztük egy volt építész, szobrász, meg egy korábban stewardess hölgy. Fizetést és ellátást kaptam. Élveztem, hogy kedvemre kísérletezhetek. Ekkor érkezett a pillangó. A tökéletes mását akartam. A kész darabot ecetben marattam, vízben, esőben rozsdásítottam, amíg a szárnyak rozsdabarnák lettek. Sárgaréz cső, vörösréz rúd, cin drót összedolgozásával az 5mm-es korongot a szárnyakba fúrt lyukakba beleszegecseltem. Ezek lettek a „szemei”, drótkefe acéldrótból a lábai.
A japán lakk dobozok gyönyörűek. Hasonló különlegeseket akartam én is. A kígyós dobozka vas felületébe először egy expandált acélhálót kalapáltam, ami a kígyóbőr mintáját adta, majd összetekertem. Tekerve, majd felcsavarva, 3 méter hosszú köracélból készítettem egy napraforgó fejet is.
forrás: Mutermek.com
Az USA-ban az LMC munkatársaként dolgoztam. Első önálló feladatom ennek a lépcsőkorlátnak a kialakítása volt. Ezen tanultam, mi a különbség a német és a francia technika között. A franciák individualisták, minden projectet egy személy visz végig, ő a felelős egyedül a minőségért. Persze terveket, információkat adnak hozzá, a projectmanager-el állandó a kapcsolat.
A munka felétől Vincent Thomas segített (2. kép). Tulajdonképpen ő tanított be a fogásokra, módszerekre amiket a műhelyfőnöktől hiába vártam.
A francia stílusról, technikáról és gondolkodásmódról cikket írtam a német Hephaistos magazinnak ”Francia kapcsolat”címen, Vincent fotóinak felhasználásával. Az 5. képen a saját munkaterületem látható, 18 hónapon keresztül itt dolgoztam.
Brazíliába az Amerikai Egyesült Államok-beli munkáltatóm, az LMC egyik projectje kapcsán jutottam el, Sao Paulo mellé. A korlát elemeinek kialakítását, összeállítását végeztem, végleges helyére illesztésében már nem vettem részt. Dél-Amerikában töltött időm lejárt.
