Szombathy Gábor

Tel.:+36 30 235 6127

Kiállítás

Demonstráció Seattle-ben

Az Amerikában töltött egy év egyetlen szabadságán a North West Blacksmith Association meghívására Seattle-be, a Csendes Óceán mellé utaztam, hogy demonstrációt tartsak az év kovácstalálkozóján. Steve McGrew, régi barátom, a NWBA egyik vezetője. Neki köszönhetem a meghívást.
A találkozó témája a “joinery”, azaz kapcsolatok voltak. ( a Google fordítójának jóvoltából először asztalosmunkának hittem (!?).) Olyan tárgyat kellett tehát kovácsolnom a bemutatón, ami többféle kovács kötésmóddal készül.
10 éve kísérleteztem a viking ékszerek egy fajtájával, amit több ezüst drót összefonásával készítettek. Most itt volt az alkalom, hogy felhasználjam a kísérleteket egy új tárgyhoz. Cliftonban, hétvégéken használhattam a műhelyt, így néhány tanulmánnyal, és két mintadarabbal készültem a 2 x 3 órás demonstrációra.

Az elkeszítendő kopogtató rajza

A repülőn magammal vittem a legfontosabb szerszámaimat, ami nélkül bajban lettem volna, mint kiderült: más kultúra, más szerszámok. Steve volt a “segédem”, ez is életmentő volt, mert az amerikaiak elvárják, hogy magyarázzanak nekik. Én pedig – főleg munka közben – teljesen alkalmatlan vagyok a showman szerepére. Steve átvállalta, fején headset-tel kommentálta végig a 6 órát. Nagyon izgultam. A kopogtató karikáján 7 kovácshegesztéssel kell összefogni a pálcák végét, és minden részletet nagy figyelemmel kellett kikovácsolni.

Stewe McGrew segített a demonstració alatt A lenyújtott szárak csavarása Az első csavarások készen A félkész alaplap közelről A csavart keret átkovácsolasa A konzol lenyújtása A konzol zsanér része A kopogtato alapja szinte kész A bilincsek visszahajtása És elkeszült az alap

Végül sikerült jó minőségben, idő előtt, elsőre felépíteni a tárgyat, bár az első napi demonstráció végén úgy begörcsölt a bal kezem, hogy egyenként kellett lefeszegetnem az ujjaim a fogó száráról. Nagy volt a levegő páratartalma, és az izzadsággal sok sót veszítettem, hiába ittam vizet folyamatosan. Az amerikaiak kedves emberek, lelkesen figyeltek, és mindenben segítettek.
A találkozó után átutaztunk Spokane-ba, ahol Steve lakik. Újabb kovácstalálkozó, újabb demonstráció várt rám, és a McGrew család vendéglátása. Nem látszik, de Steve 70 éves volt a találkozó idején.

A kész kopogtató

A kapcsolattartóm Peggy Gudgell volt, vele egyeztettem hónapokon át az utazást (amit teljes egészében a NWBA fizetett). Nagyon szimpatikus és segítőkész volt, nagyokat lehetett beszélgetni vele az odaúton.
A fotókat Amy Mook készítette, a NWBA újságjának szerkesztője. Két cikket is írt rólam a Hot Iron News -ba, egy előzetest a szakmai múltamról, és egyet magáról a demonstrációról.

 

Szakmai referenciák

  • 1998. Június 10-13 – I. Nemzetközi Balti-tengeri KovácsTalálkozó (Second International Baltic Sea Forging Week) – Mynämäki és Turku, Finnország
  • 2000. június 25 – Scmiedefest Ferraculum – Schmiedeskulptur „Panta Rhei” – Ybbsitz, Kulturpark Eisenstraße
  • 2000. augusztus – Kiállítás az I. Nemzetközi Kovácstalálkozón – Budapest
  • 2000. szeptember-október – a Magyar Kovács Céh kiállítása a Kohászati Múzeumban
  • 2002 – Nemzetközi Kovács Találkozó – Szöul
  • 2003 Június 11-14 – II. Nemzetközi Balti-tengeri KovácsTalálkozó (Second International Baltic Sea Forging Week) – Mynämäki és Turku, Finnország
  • 2005 – Kiállítás Székesfehérvár2006 – Kiállítás – Zsámbék

Ferraculum First International Baltic Sea Forging Week, 1998. Second Baltic Sea Forging Week, 2003.

Alkotás a zsámbéki műhelyben

Kovácsműhely Kovácsműhely Kovácsműhely

A kovácsműhely, kb 10 évvel ezelőtt. Nem sokat változott azóta sem.

A műszaki rajztábla mai napig állandó felszerelése a műhelynek. Az átlag kovácsnál többet rajzolok, rajzban gondolkodom. Az alapos rajztudás 100 évvel ezelőtt része volt a díszítő kovácsok képzésének. Ahogy a művészettörténet oktatás is. Néhány rajzom a honlapon is látható.

korlátvas korlátvas Kovácsműhely

Félkész teraszkorlát szakaszok egymás mögé állított rúdjai. A rúd kiinduló anyaga 50×10 mm laposvas, teljes hosszában átnyújtva és megcsavarva jobbra-balra. A munkához készítettünk egy csavarógépet. Először venni szerettem volna, de az ára hallatán (600.000 Ft fölött volt jóval), inkább elkészítettük. A szerkezet lelke, egy VW váltómű 5000 Ft volt. Az utolsó képen látható, az asztalra szerelve.

forrás: Mutermek.com

Kiállítás a Zsámbéki Művelődési Házban

Önálló kiállítás a Zsámbéki Művelődési Házban 2005-ben.

Kiállítás Zsámbékon 01 Kiállítás Zsámbékon 02 Kiállítás Zsámbékon 03 Kiállítás Zsámbékon 04 Kiállítás Zsámbékon 05 Kiállítás Zsámbékon 06 - Melocco Miklós